^Back To Top
  
  
  

"Elmúlott a rövid farsang..."

Farsang a Micimackó csoportban

 

A pandémiás helyzet elmúltával, az idén már a hagyományoknak megfelelően ünnepelhettük meg a farsangot.

Egész hetes programsorozatot biztosítottunk a gyermekeknek és szüleiknek.

Az óvoda dekorálását együtt végeztük a gyermekekkel. Másnap az óvoda minden kicsinye egy télkergető-sétán vett részt a település utcáit bejárva, télkergető dalokat, rigmusokat hallatva. Beöltözni jelmezbe két napon keresztül megtehették a gyermekek. A nyitott farsangolásunk napjára a szülőket is ösztönöztük erre, néhány édesanya élt is ezzel a lehetőséggel. A nyílt napunk szülőkkel a csoportban kezdődött, ahol a gyermekek megmutatták jelmezeiket, közös játékos feladatokat végeztek a szép számban jelenlévő szülőkkel. A mókás feladatokat szabad játék, kreatív ötletek megvalósítása, barkácsolás követte. Majd a tornateremben megcsodálhattuk a többi gyermek jelmezét is, ahol csoportonként kis verssel, énekkel kedveskedtünk a jelenlévőknek. A délelőttöt egy közös tánc zárta a szülőkkel együtt. Mindenki nagyon jól érezte magát. A hét utolsó óvodai napján szabadon énekelhettek, táncoltak, játszhattak a gyermekek a jelmezben. A iskolások pedig Holle anyó meséjét bábozták ez az óvodásoknak ajándékul, majd együtt táncoltak a kicsikkel. Nagyon vidáman és örömökkel telt ez a nap is. 

 

Copyright © 2024. Balatonszemesi Nyitnikék Óvoda és Mini Bölcsőde Rights Reserved.