^Back To Top
  
  
  

Gyerekhét

"Gyermek volt minden óriás

és úgy játszott, mint más..."

Óvodánkban minden év május utolsó hete, gyerekhét. Ilyenkor egész héten mindennap különböző programmal kedveskedünk a gyerekeknek. Ebben szerencsére mindig akadnak támogatóink, akik segítenek nekünk, hogy az általunk kitalált programot meg is tudjuk valósítani.

Idén a Szülői Szervezet a középső-és nagycsoportos gyermekek részére a balatonlellei mentőállomásra szervezett látogatást. A gyerekek nagyon élvezték, hogy megnézhették belülről a mentőautót, a mentőállomást.

Kedden az óvodások a bölcsődésekkel együtt lementünk a Balatonra, ahol a vízi rendőrök vártak bennünket. A bátrak be is ülhettek a motorcsónakba és ki is próbálhatták. 

Szerdán az egyik kisgyermek szülője vállalta, hogy behoz az oviba egy munkagépet, amit szintén kipróbálhatnak a gyerekek.

Csütörtökön csillámtetoválást készítettünk a gyerekeknek és szintén szülői felajánlásként fagylaltozhattunk.

Pénteken reggel a gyerekekkel közösen  lufikkal díszítettük fel  az óvoda udvarát. Tízórai után zenés tornát tartottunk, majd játékos ügyességi és kézműves játékokat szerveztünk a gyerekeknek. Jutalmul mindenki matricát kapott. 

       

         

          

  

Copyright © 2024. Balatonszemesi Nyitnikék Óvoda és Mini Bölcsőde Rights Reserved.