^Back To Top
  
  
  

Nemzeti ünnepünk-Március 15.

Donászy Magda: Március 15.

 

Melegebben süt ma a nap

elmúlt már a hosszú tél.

Minden házon zászlót lenget

a víg márciusi szél.

 

Magyarország szabadságát

ünnepeljük e napon,

Háromszínű magyar zászló

Azért leng a házakon.

Óvodásainkkal is megemlékeztünk az 1848-as szabadságharc hőseiről. Napokon keresztül készülődtek a csoportok. Az óvó nénikkel közösen feldíszítették a gyerekek a csoportszobák ablakait, a folyosókat, az öltöző helyiségét.

Minden csoportban lázas munka folyt: zászlókat festettek, csákót hajtottak, várat építettek, nemzeti színű virágot készítettek a gyerekek. Közös sétát tettünk a faluban, melyhez a bölcsődések is csatlakoztak. Az óvoda közösségi helyiségében az óvó nénik, kisgyermeknevelők, a pedagógiai asszisztens együtt énekeltek a gyerekeknek ünnephez kapcsolódó dalokat, majd "táncház" keretében énekeltünk, táncoltunk.

A hét utolsó napján szintén együtt, az óvoda közösségi helyiségében versenyjátékokat játszottak a gyerekek. Lehetett hintalovazni, lovacskával akadályon átugratni, talicskával "ágyúgolyót" hordani,  pályán golyót terelni, akadályokon átkelni, "vizesárkon átúszni".

/Az ünnepről készült képek a galériában megtekinthetők./

Copyright © 2022. Balatonszemesi Nyitnikék Óvoda és Mini Bölcsőde Rights Reserved.