^Back To Top
  
  
  

Rólunk

 

Én azt hiszem, gyereket csak úgy lehet nevelni, ha az ember megtiszteli azzal, hogy komolyan veszi.” Szabó Magda

Szeretettel és tisztelettel köszöntjük intézményünk honlapján!

Az óvodánk eredetileg egy villaépületben kezdte meg a működését 1952-ben. Azóta küllemében és belső életében is sokat változott.

Jelenlegi formájában azonban 1998-tól működik, és ekkor kapta meg a Nyitnikék Óvoda nevet. 2018-ban elkészült a bölcsődénk, ennek megfelelően változott újból az óvoda neve. Intézményünk három település gyermekeinek óvodai nevelését, bölcsődei gondozását látja el intézményfenntartó társulás alapján, de évek óta jellemző, hogy más településekről is választanak bennünket a szülők gyermekeik nevelésére.

Jelenleg három osztott csoporttal működünk. Csoportjainknak nevük van, Micimackó, Méhecske és Szivárvány csoportok.

Az épületek korszerűek, jó tárgyi felszereltséggel rendelkezünk, bútoraink, berendezési tárgyaink esztétikusak, természetes anyagból készültek. Fontos számunkra, hogy gyermekbarát, esztétikus környezetben fogadhassuk a hozzánk járó gyermekeket.

Az udvar napos és árnyas területének aránya megfelelő. Nyugodt és mozgalmasabb tevékenységekre egyaránt van lehetőség, a gyermekek mozgásszükségletüket jól ki tudják elégíteni.

Óvodánk jellemzője, hogy a gyermekek mindenekfelett álló érdekét hangsúlyozzuk és helyezzük előtérbe. Legfőbb törekvésünk, hogy óvodás éveiket kiegyensúlyozottan, biztonságban éljék meg és, hogy a ránk bízott gyermekek olyan óvodában élhessenek, nevelkedjenek, tevékenykedjenek, ahol minden az ő érdeküket, épülésüket, fejlődésüket szolgálja.

Az intézményben dolgozó óvodapedagógusokat gyermekszeretet, hivatástudat, felkészültség, innováció jellemzi. Elkötelezettek munkájuk iránt, folyamatosan gyarapítják szellemi tőkéjüket, munkájukat önállóan, felelősségteljesen, a kitűzött céloknak megfelelően végzik.

Az elfogadás, a szeretet, az odafigyelés, a gyermeki igények kielégítése mind-mind alappillérei pedagógusaink munkájának.

Küldetésünk, hogy gyermeket úgy vezessük be a közösségben való együttélésbe, hogy érzelmileg, értelmileg, szociálisan gazdagodjanak egyéni képességeik kibontakoztatásával.

Tesszük ezt abban a hitben, hogy nekünk kell tudnunk annak a módját, hogyan őrizzük meg boldog gyermekkorukat, és a mi felelősségünk, hogy biztosítsuk az intézményi feltételeket a családok megelégedésére. Fontos, hogy a családi nevelést kiegészítve segítsük, támogassuk a szülőket ebben a tevékenységükben.

Az óvodapedagógusok a nevelési feladatok tudatos tervezésével és végrehajtásával, pedagógiai programunknak megfelelően a leírt nevelési elképzelések szerint dolgoznak.

Mindennapok során a gyermek legfőbb tevékenységi formájára - a játékra, az egészséges életmódra és a környezet tevékeny megismerésére nevelésre, sok mozgásra a szabad levegőn, komplex tanulás, lakóhelyünk és környékünk megismerésére, hagyományaink ápolására alapozva szervezzük a pedagógiai feladatokat.

Fontosnak tartjuk a helyi hagyományok, a régi értékek életben tartását, megőrzését és átörökítését.

Jó gyakorlatunkban - Projekttel nevelés, újszerű tanulási módszerek az óvodában- a mai kor kihívásaira megfelelő hatékony nevelési módszerekkel, eljárásokkal (kooperatív technikák, drámajátékok) alkalmazásával tesszük érdekessé a gyermekek számára a tanulást. Kihasználjuk a szabad játékban megvalósítható lehetőségeket, az óvodapedagógus megváltozott szerepben, segítő, támogató tevékenységet folytatva valósítja meg a nevelési feladatokat.

Arra törekszünk, hogy ebben a rendkívül felgyorsult világban egy biztonságot sugárzó környezet legyen az óvoda, de ne csak megvédje a gyerekeket, hanem elindítsa őket egy olyan élet felé, ahol lehet örülni az eredményeknek (a másénak is), és megtanítja őket a konfliktusokat megoldani, kudarcokat átélni és kezelni.

A megállapítások a mini bölcsődével kiegészült intézményre is vonatkoznak.

Szakmai munkánk minőségét igazolja, hogy óvodánk referencia és bázisintézményi minősítést kapott. Jó gyakorlatunkat más óvodák megvásárolták, gyakorlatukba beépítették. Örülünk annak, hogy az általunk eredményesnek tartott gyakorlatunkat mások számára is bemutathatjuk, követendő példaként megjeleníthetjük szakmai napokon, fórumokon és műhelymunka keretében. Ebben az évben újból elnyertük az „Oktatási Hivatal Bázisintézménye” címet.

A szülőkkel harmonikus, bizalmas kapcsolatot sikerült kialakítanunk. Nyitottságunk lehetővé teszi számukra, hogy részt vegyenek az óvoda életében, képet alkothassanak az itt folyó munkáról, gyermekeik itt eltöltött napjairól, segítsék az óvoda működését. Az óvodában jól működő Alapítvány, Szülői Szervezet működik. Anyagi támogatást, segítséget nyújtanak a nevelő munkához szükséges eszközök, anyagok beszerzéséhez ötleteink, igényünk alapján. Segítségükkel, szülői összefogással folyamatosan sikerül kisebb-nagyobb felújításokat végezni, beruházásokat megvalósítani az óvodákban.

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

 

  1. Óvodapedagógusok száma, iskolai végzettsége, szakképzettsége

 

Pedagógusok

létszám

Iskolai végzettség

szakképzettség

Óvodapedagógusok

7 fő

Főiskola

szakvizsga (3fő)

 

  1. Nevelőmunkát közvetlenül segítők

 

Dajka

3 fő

szakképzett

dajka

 

3.Bölcsődei dolgozók

 

Kisgyermekgondozó-nevelő

2 fő

érettségi 2 fő

csecsemő- és gyermeknevelő- gondozó

Bölcsődei dajka

1fő

érettségi

bölcsődei dajka

 

  1. Óvodai nevelési év rendje:

 

  1. szeptember 1-től 2021. augusztus 31-ig tart.

 

 

  1. Nyári zárva tartás ideje:

 

  1. augusztus vége

Karbantartási szünet 2 hét/nagyobb felújítás esetén 3 hét/.

 

  1. A csoportok létszáma 2020. október 1-i állapot szerint:

 

A csoport elnevezése

Gyerek létszám

Óvodapedagógus, kisgyermeknevelő

Dajka, bölcsődei dajka

Takarító, kisegítő

Szivárvány

22 fő

Dudás Kornélia

Tschepen Andrea

Hungár Tímea

 

 

Varga Tamásné

Méhecske

23 fő

Bera Magdolna

Salamonné Kiss Andrea

Németh Sándorné

Micimackó

24 fő

Vargáné Paulusz Edit

Szili Zsuzsanna

Szikszné Szekér Anikó

Bölcsődei csoport

7 fő

Lukácsa Klaudia

Papp Dóra

Hungár Ágnes

Intézményvezető

Miklós Andrea

 

 

 

Az óvoda nyitva tartása:

6,30-tól 17 óráig

 

A bölcsőde nyitva tartása:

6,30-17 óráig

Copyright © 2024. Balatonszemesi Nyitnikék Óvoda és Mini Bölcsőde Rights Reserved.