

Nagy izgalommal várták a gyermekek a Mikulás érkezését pénteken délelőtt. Vidám és örömteli találkozás volt, amikor a piros ruhás, nagyszakállú, jóságos Mikulás megérkezett a Szivárvány csoportba. Hagyományoknak megfelelően, idén is minden gyermeket megajándékozott, amit a gyermekek énekkel és versmondással köszöntek meg és megígérték, hogy szófogadó, jó gyermekek lesznek.




Apák napi játékdélután
Óvodánkban idén is november 3. hetében került sor az Édesapák köszöntésére. Verssel és énekkel köszöntöttük az Apukákat, Nagypapákat majd a gyermekekkel együtt készített süteménnyel és ajándékkal kedveskedtünk nekik. Az Apukák gyermekükkel közösen, mozgásos, játékos feladatokat teljesítettek, amelyben nagy lelkesedéssel vettek részt.
Köszönjük szépen, hogy sokan megtiszteltek minket jelenlétükkel,ezen a közös élményekben gazdag programon!





Mentovics Éva: Gesztenye-Mondóka
„Rezzen a szélben
a gesztenye ága,
rozsdabarna ingét
morcosan cibálja.
Ha potyog a termés,
vigyázz kicsit jobban,
ha nem ugrasz félre,
kobakodon koppan!”
Hagyományainkhoz híven, idén is hirdettünk közös gesztenyegyűjtést a családokkal karöltve. Sokan csatlakoztak a Szivárvány csoportból is a kezdeményezéshez. A közeli Bagolyvár utcában gyűjtöttünk együtt sok-sok gesztenyét, miközben az időjárás változásainak jellemzőit is megfigyeltük. A fárasztó munka után közösen megpihentünk a kápolnánál, ahol ettünk, ittunk és jókat beszélgettük. Köszönjük minden Családnak az aktív, támogató részvételt!




„Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik” – tartja a mondás.
Óvodánkban egy egész hetet szenteltünk a Márton-napi népszokások megismertetésére. A gyermekekkel libás énekeket, verseket, mondókákat, tanultunk, dalos játékokat játszottunk. Szent Márton legendáját megismertük. A családok elkészítették a lámpásaikat, melynek fénye, emlékeztet minket a jócselekedetek fontosságára, az egymás iránti szeretetre és Szent Márton történetére. A témahét zárásaként, November 11-én Szent Márton emlékét őrző családi játékdélutánt tartottunk a Márton napi néphagyományok felidézésével, lámpás felvonulással.
Köszönjük szépen a családok együttműködését és a programon való részvételét!


Május végén, a nevelési év lezárásához közeledve, Családi napot tartottunk.
Margaréta fagyizóba sétáltunk el, ahol közösen fagyiztunk.
Jól éreztük magunkat, jó volt kicsit együtt lenni, beszélgetni, közös élményeket gyűjteni.
Köszönjük szépen a Szülők egész éves támogató hozzáállását, amellyel segítették munkánkat.





